Tanácsadói részleg

Kik vagyunk?

A tanácsadói csapat jelenleg 14 főből áll, 4 vezető tanácsadóval, 2 pénzügyi szaktanácsadóval, és 6 junior tanácsadóval büszkélkedhetünk.

Tóth Attila a részleg vezetője, Reha Klára pedig projekt menedzserként vesz rész a csapat munkájának koordinálásában. Mindketten már közel 10 éve erősítik a Dyntell csapatát, a részleg működését, illetve az alkalmazott módszertanokat Tóth Attila irányításával alakítottuk ki.

Mit csinálunk?

A tanácsadáson történik a projekt bevezetése, az ügyfél fejében megforduló igényeket mi öntjük „ERP” formába és tökéletesítjük ezáltal az ügyfél folyamatait, hatékonyabbá tesszük működését.

A tanácsadó felelőssége a kapott projekt bevezetése a vállalt büdzsén belül, a kért funkcionalitással, a megbeszélt határidőre. Az ő feladata a projektjén dolgozó más tanácsadók munkájának koordinálása, kommunikálás a feladatok megvalósításában részt vevő fejlesztőkkel és supportos kollégákkal.

Elszámolással tartozik az időbeosztása, feladatai teljesítése kapcsán a Dyntell részére, erre szolgálnak a belső adminisztrációs kötelezettségek.

Belső feladatok

Elszámolással tartozik az Ügyfél felé a megbeszélt feladatok végrehajtása, határidők betartása, a megbeszéltek megfelelő dokumentálása kapcsán, erre szolgálnak a külső adminisztrációs kötelezettségek.

Projekt feladatok

A fentiek alapján tehát a tanácsadói részlegen történik az értékesítéstől kapott projekt részletes felmérése, az igények, pontos folyamatok meghatározása, melyre aztán a paraméterezések által rá lesz szabva a Dyntell ERP rendszer.

A tanácsadás végzi az ügyfelek oktatását, a rendszer éles használatára való felkészítését is, mely során a későbbiekben is használható, cégre szabott felhasználói kézikönyv is készül.

A projekt egészen addig van tanácsadáson, amíg van olyan nyitott feladat, mely a folyamatok kialakítását, paraméterezését érinti. Amennyiben már csak üzemeltetés jellegű teendők vannak hátra, a projekt átkerül supportra.

 

Személyiség

Milyen típusú emberek számára tökéletes ez a munkakör? Az alábbi kompetenciák kiemelten fontosak:


Szerepek és pozíciók

Projektigazgató

A projektigazgató felel a projektért a support átadásig. Minden felmerülő problémával őt kell keresni a tanácsadóknak. Emellett az ő feladata

Projekt menedzser

Feladata, hogy a projektigazgató munkáját elősegítse a számára fontos információk előkészítésével, akár a projekteket, akár a tanácsadókat illetően. Ezen belül feladata

Projektvezető tanácsadó

Összefogja a projektet és koordinálja minden tanácsadó munkáját, fejlesztéseket. Részt vesz a projektindításon. Rendszerfelmérést ő vezeti és tartja, a feladatai közé tartozik még a tervezés és az ütemezés, illetve a rendszer éles használatának indításánál a kezdeti lépések koordinálása. Bármilyen fennakadás van, tájékoztatnia kell a projektigazgatót.

Tanácsadó

Azokat a dolgokat végzi, amiket a projektvezető tanácsadó ráoszt. Ha egyedül végez valamit és fennakadás van, ezekről tájékoztatnia kell a projektvezetőt.

Ő készíti a különböző dokumentumokat, az installálást, rendszerparaméterezéseket és a testreszabást, illetve ő tartja a kulcsfelhasználói oktatásokat.

Gyakornok tanácsadó / Tanácsadó munkatárs

Azokat kisebb, háttérfeladatokat végzi a projektben, amit a projektvezető tanácsadó vagy a tanácsadó ráoszt. (Például importok, kisebb oktatások, ügyfellel való egyeztetések, adminisztráció, stb.) Munkavégzéséért az őt vezető tanácsadó felelős. Időbeosztását és feladatait szintén az őt vezető tanácsadóval egyezteti.

Pénzügyi szaktanácsadó

Pénzügyi, számviteli területekért felel, egy önálló projektként végzi azokat. A projekt különböző szakaszaiban (felmérés, paraméterezés) kommunikál a projektvezetővel.

Bér szaktanácsadó

A bér modullal kapcsolatos területekért felel, egy önálló projektként végzi azokat. A projekt különböző szakaszaiban (felmérés, paraméterezés) kommunikál a projektvezetővel.

 

Végezetül…

A bevezetés időszakában szinte részévé válik az Ügyfél cégének a tanácsadó, egy bizalmi viszony alakul ki közöttük. A helyszíni napok során igyekszik minél jobban megismerni a cég folyamatait, kollégáit, annak érdekében, hogy minél jobban testre tudja szabni a rendszert.

A bevezetés során kiemelten fontos az információ áramlás, az Ügyfelek részéről is minden problémát, megjegyzést, kérést és észrevételt megfelelő prioritással, és súllyal kell kezelni, és amennyiben az ügy megkívánja, ezeknek el kell jutni a cégünkön belül a megfelelő vezetői szintekre időben.

Fontos, hogy a projekt menetéről, a következő lépésekről az Ügyfelet folyamatosan tájékoztatni kell, és gondoskodni kell arról is, hogy az Ügyfélnél, házon belül is megfelelően legyenek továbbítva az információk, le teljesen a legoperatívabb szintekig, akik valamilyen szinten részt vesznek a bevezetésben.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy a tanácsadó jó projektvezetői és menedzseri képességekkel rendelkezzen.

Ezen a részlegen a következő pozíciók nyitottak:

 

KOLLÉGÁINK MONDTÁK

BOGÁNCS BÁLINT, Senior ERP szakértő

BOGÁNCS BÁLINT, Senior ERP szakértő

2013 nyarán csatlakoztam a Dyntell csapatához, akkor még support munkatársként. Feladataim közé tartozott elsősorban a Partner.Accounting könyvelő modul elsajátítása, valamint ügyfeleink különböző pénzügyi és számviteli kéréseinek megoldása. Az évek előrehaladtával tanácsadóvá léptem előre és ezáltal több saját projektet is kaptam, melyeket magam is vezettem be. Mindig nagy kihívásnak találom az új ügyfelek különböző igényeit, legfőképp azért, mert folyamatosan testreszabott megoldásokra törekszünk.
A munka mellett igyekszem a lehető legtöbb időt a családommal tölteni. Feleségemmel együtt nagyon büszkék vagyunk 14 hónapos kislányunkra, akinek látni fejlődését nap mint nap, hatalmas örömmel tölt el minket.